Archive

Archive for the ‘Politika’ Category

Vagyonadó

Aláírta a vagyonadóról és a gyes-gyed lerövidítéséről szóló jogszabályokat Sólyom László köztársasági elnök. A vagyonadóról szóló javaslattal szemben korábban többen alkotmányossági kifogásokat vetettek fel, mondván sérti az egyenlő közteherviselés elvét, azonban a törvény végső változatában általánosan veti ki a vagyonadót az ingatlanokra, csupán kedvezményeket; az első ingatlannál 30 millió forintig, a második ingatlannál 15 millió forintig mentességet ad.

A gyes-gyed lerövidítését célzó jogszabályt első olvasatban Sólyom még visszaküldte a parlamentnek, ám a kozmetikázott – a kormány bölcsődeépítési ígéreteit belefoglalta a jogszabályba, ahogy azt is, hogy a közalkalmazott anyák munkába állásuk után egy évig részmunkaidőben dolgozhatnak.

A köztársasági elnök aláírta az adótörvényeket, hivatalos nevükön a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvényekről szóló törvényt is. Ennek értelmében jövőre ötmillió forintig, 2011-től pedig 15 millió forintig emelik a sávhatárt, azaz 5, illetve 15 millió forint alatt 17, afelett 32 százalékos kulccsal adóznak majd a jövedelmek.

Az üdülési csekk és a melegétkezési jegy után 25 százalékos adót kell fizetnie a munkaadónak; megadóztatják az ingatlannal rendelkező cég eladását, emelkedik a jövedéki adó, az eva adókulcsa pedig 30 százalék lesz.

Categories: Politika

Felajánlotta lemondását Gyurcsány

Két hét múlva lemond a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc – jelentette be maga Gyurcsány az MSZP tisztújító kongresszusának szombati napján. A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal is. Az MSZP elmúlt hét éves kormányzását és saját tevékenységét is kritizálta, és azt mondta, az ő személye a reformpolitika legfőbb akadálya. A Fidesz előrehozott választást akar, és hétfőn kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását.

Lemond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. "Sokan mondják, hogy az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, mert ha igen, akkor én most ezt az akadályt megszüntetem" – jelentette be Gyurcsány. Javaslom, hogy alakítsunk új kormányt. Kérem, hogy a kongresszus bízza meg a pártvezetőket az új kormány létrehozásának előkészítésével – mondta.

Gyurcsány azt kérte, hogy ezt jelentsék be a parlamentnek és kezdjék meg a tárgyalásokat a pártokkal. A kormányfő elképzelése szerint két hét múlva, rendkívüli kongresszuson jelöljenének ki új miniszterelnököt. A kormányfő elnézést kért, megköszönte a baloldalnak és a választóknak az elmúlt éveket. Hozzátette: nem kívánja feladni a küzdelmet.

A politikust elsősorban nem szándékai, hanem eredményei minősítenek – utalt saját magára, miközben hangsúlyozta pozitív szándékait. Ugyanakkor azt mondta, "a választók a sikert alig, a kudarcokat pedig többszörösen látják", bár az ország szempontjából "az elmúlt három év egyenlege pozitív". Lépni kell, mert a párt támogatottsága az elmúlt egy évben tovább csökkent – jelentette ki Gyurcsány.

"2002 és 2006 között hibás gazdaságpolitikát folytattunk. Nem mentség, hogy társadalmi-szociális céljaink tisztességesek voltak. (…) De nagy árat fizettünk és fizetünk érte" – fogalmazott Gyurcsány az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán megnyitó beszédében. Akik ma kormányoznak, azoknak van programjuk, de megsérült a hitelük – mondta Gyurcsány, aki szerint ugyan "volt gyarapodás az elmúlt hét évben is", de "amit elértünk, azt hitelekből teremtettük elő". "Jogosan fűthet bennünket a büszkeség, de ezeket csak olyan terhekkel tudta vállalni az ország, amely az elviselhetőnél is jobban nyomja a vállunkat" – fogalmazott. A kormányfő szerint "2006-ig közveszélyes álomban ringattuk magunkat", egy illúzióban, hogy az állam fedezet nélkül költekezhet.

Az MSZP minden hibája és gyengesége ellenére a tisztességes és jó oldalon áll szerinte, de bírálta a pártot: "Feltűnő az innováció hiánya, a személyi, hatalmi politizálásra való hajlam a pártban. az MSZP módszerei és stílusa nem egyszer nélkülözi a frissességet" – mondta.

Hibákat azonban az ellenzék is elkövetett szerinte, a "brutális belpolitikai háborúskodás" a gazdasági problémák mellett a gondok másik oka. "A jobboldal kiiktatandó hibaként, morális selejtként tekint ránk, és meg akarja semmisíteni az MSZP-t", de ezzel fel kell venni a küzdelmet szerinte.

A válsággal szemben csak közös teherviseléssel lehet fellépni – mondta a kormányfő, aki szerint nincs ember, aki meg tudná állítani a negatív hatásokat. Több reform és több szolidaritás kell, jobban szabályozott piac és erős, szolidáris állam – mondta. Szerinte számolni kell azzal, hogy a válság mélyebb és hosszabb lesz, mint gondolták. A kormánynak nincs más választása, mint csökkenteni a kiadásokat, de közben "vigyáznunk kell az emberekre", "nem lehet felelőtlenül dobálózni a megszorító csomagokkal". Gyurcsány hozzátette, mentesnek kell maradni a baloldali populizmustól.

Categories: Belföld, Politika