Több, mint 4 év után született ismét új Edda album, bár menet közben azért akadtak kiadványok. Azt, hogy nem lustálkodott a zenekar a stúdióalbum-mentes időben, bizonyítják a koncerteken már 1-2 éve játszott új dalok. (Sőt, az egyik dal szövege már 3 éve meg volt, ez aztán a koncert dvd-re is felkerült, ez volt az első jele, hogy valami kialakulóban van.) – Horváth Roland kritikája
A lemezről az első hírek még 2007 nyarán jöttek, miszerint koncept album készül, és a címe Szerelmi átkok és áldások lesz. Annak idején Pataky szóba hozta egy beszélgetés közben, hogy a szövegek készen vannak, és első tippre azt mondta, hogy még az év végén szeretné
k kihozni a Sportaréna koncertre. Aki beleássa magát a szövegekbe, az nagyjából nyomon tudja majd követni mindazt, ami a tavalyi évben lezajlott
A lemez felépítése koncepciózus, és az eredeti témakör miatt igazából 2 dal (Ott leszünk, A jóllakott csapat) nem is illik a lemezre emiatt, ezeket inkább egy különálló maxin kellett volna kihozni, nélkülük az egész valahogy egységesebbnek tűnne. A dalok az album elejének szakítás miatti bánatából eljutnak egy pozitívabb irányba, majd a düh vezet a megnyugvásig. Éppen e miatt alakulhatott úgy, hogy egy döngölősebb dal után mindjárt két lassú tétel jön, és elsőre ez picit talán leülteti a hangulatot.
Néhány hallgatás után talán „A test szava”, a ”Lerázom magamról”, valamint „A fény és a szeretet” ragadhat meg a fülekben, na és „A csend igazsága”. Ez a dal már másfél éve rendszeresen élőben megszólal a koncerteken, de ahogy ide meghangszerelték, az nem csak az albumról emeli ki, hanem az egész Edda életmű egyik legzseniálisabb dala, hogy ne mondjam, az Edda „Stairway to Heaven-je” számomra. (Többek között ezért is „zavar”, hogy ezután még odakerült egy politikai tartalmú dal, ez méltóbb lezárása lenne a lemeznek.)
Viszont fura pl. a „Mert így volt jó”, aminek az énektémája akár egy Szécsi Pál lemezre is elmenne, vagy a „Kavarunk”, aminek a verzéje már ismerős a 17-es album „Ebből elég” című dalából, csak az gyorsabb tempót kapott. Alapvetően a fent említett apróságok ellenére, zeneileg hibátlan anyag, nem is véletlen, hogy sem Pataky énekéről, sem a hangszeresek játékáról nem írtam, úgyis csak dicsérni tudnám.
Nekem leginkább azért tetszik az anyag, mert egy-két refréntől eltekintve, nem egy „tipikus” Edda album született (értsd: Edda 6., Szaga van, Szélvihar, 13.), a jól ismert vonalon megírt slágerekkel, hanem tele van olyan újdonságokkal (mind stílusában, mind hangszerelésében), amik bizonyítják, hogy 30 év (szinte) folyamatos alkotás után is lehet újat mutatni, izgalmasnak maradni.
01. Ott leszünk
02. Elsiratlak gyönyörű szerelem
03. Mert így volt jó
04. Sírj nyugodtan
05. A test szava
06. Szép vagy, szép vagy
07. Kavarunk
08. Egy fordulóból
09. Újra és újra
10. Lerázom magamról
11. A fény és a szeretet
12. A csend igazsága
13. A jóllakott csapat