Eger és környéke
2008 július 6-án indultunk kirándulni Egerbe. Már a kezdetek kezdetén késéssel kellett számolnunk, ugyanis a csajnak előtte nap nap lánybuliban volt jelenése, és ez kissé elnyújtotta a korai kelést. Gyorsan összepakoltunk, ettünk kicsit, és kb. kettő körül indultunk neki az útnak. A kocsi nagyon ment, viszonylag hamar odaértünk. Amikor azt olvastam, hogy Panoráma Panzió nem gondoltam arra, miért is kaphatta ezt a nevet. Azt tudtam, hogy a vár fölött helyezkedik el, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Az utolsó utca volt, ennek ellenére egész korrekt szállásnak bizonyult. Gyorsan lepakoltunk, és mentünk a városba.
Másnap reggel Bogács irányába indultunk. Gondoltuk gyorsan megreggelizünk, és indulunk is. A reggeli nem volt túlcifrázva, de legalább volt. Első utunk
Szomolyára vitt, ahol már a tavalyi évben is sikerült gyönyörű dolgokat vásárolnunk. Ez idén sem volt másképp. Ezután a tavaly kihagyott kaptárköveket néztük meg. Nagy volt a meleg, és a betonútról még vagy 1,5 km-re találhatók a kövek.
A kövek megnézése után átmentünk Cserépfaluba, ahol eddig még sosem járunk. A szomszéd Cserépváralján megtekinthető egy barlanglakás, ahol még a 70-es évek elejé is éltek. Azóta múzeum lett, és a faluban fellelhető összes régi tárgyat
meg lehet nézni.
Cserépfalu határában a hegyen található egy kilátó, amelyhez a felvezető utat sajnos nem sikerült megtalálnuk.
Cserépváralján még megtekinthető a vár maradványa, de bevallom elég kiábrándító, hiszen a közelben található régi templom csak egy eladott magánterületen keresztül közelíthető meg, és a tulaj “egyátalán nem barátságos”.
Hazafelé hatalmas viharba keveredtünk, meg is kellett állnunk, annyira esett, és még jég is keveredett az eső köré. Egerbe érve mélygarázsba kellett állnunk, féltettük a kocsit. Erről a környékről egyébként tudni kell, hogy hatalmas viharok tudnak kerekedni. Tavaly Bogács határában a 25-30 fokos időben, dombtetőn viharba kerültünk, és olyan apró jégkása esett, hogy hónak tűnt.
Másnap kirándulást tettünk a Felvidékre. Rozsnyó volt a célpont, valamint a közelben található Betlér, a kastéllyal, valamint Krasznahorka vára. A túra jól sikerült, a bizonytalan idő ellenére nem áztunk el, sőt még elég jó idő lett a végére. Rozsnyó városa annyira nem fogott meg, vegyesfelvágott, a szoc és a régi stílus keveredése. a betléri kastély viszonyt gyönyörű. Nagyon szép állapotban van, bizonyára sokat költöttek a felújításra. Hatalmas park tartozik hzzá. Egy sétával kezdtük, amit ki is használtam arra, hogy gyűrűt adjak kedvesemnek.
Ezután a jele pillanat után betértünk egy idegenvezetésre, amit szlovákul tartottak, bár a csapat nagy része magyar volt.
Ezután átmentünk a szomszédban, megnézni Krasznahorka várát. A parkolással vigyázni kell, egyébként szépen felújított vár ez is. Szintén szlovák idegenvezetés, de a látvány megéri a belépő árát. Ha jól emlékszem 130 koron mindkét helyre a beugró, bár a fotózásért még külön fizetni kell.
Másnap helyben maradtunk, Egerben pihentünk, és talán ez volt a legjobb nap. Kiültünk a parkba, jó idő volt, napoztunk.
Közben még bejártuk a Bazilikát, a Főiskolát, valamint a egri várat. Nagyon szép kilátás nyílik a városra. Este még leugrottam fotózni az éjszakába, de annyira nem volt jó a panoráma, a vár lefogta a város nagy részét.
Következő nap a Tisza-tó volt a cél. Elég nagy csalódást jelentett, ugyanis kihalt volt, bár igaz nem ürdeni mentün. Talán arra számítottunk, hogy lesznek kirakodások, árusok, de semmi nem volt. Volt egy vizisétány, amelyet meg akartunk nézni, de közölték, hogy jó sok pénzért elvisznek oda, íg továbbmentünk. Úgy döntöttünk, inkább elmegyünk Miskolcra, Miskolctapolcára, és fürdünk egyet, valamint megnézzük a Kalandtúra parkot. ![]()
Miskolctapolcán a parkolással vigyázzon mindenki, nagy átverések zajlanak. Nagyon drága, minden környező utca fizető parkoló. Nagy gondolkodás után sikerült találnunk egy hotelt, ahol le tudtunk parkolni, mintha vendégek lennénk, így megúsztuk a fizetést.
A kalandtúra park inkább csak gyerekeknek való, én nagyon unatkoztam, így be sem neveztünk. Viszont kipróbáltuk a bobozást, ami nagyon bejött, br elég rövid volt a pálya. A fürdés elmaradt, nem voltak túl kedvesek az emberek, íg inkább bementünk a város szívébe. A nap végeztével hazaindultunk, és pihiztünk egyet a hazaút előtt.
Eger harmadszor is nagy kaland volt, és jó nyaralás. Ajánljuk mindenkinek!